Watson IoT kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Watson IoT

Az IBM kétszázmillió dolláros befektetéssel lendíti fel az Internet of Things globális piacát

Az IBM bejelentette, hogy kétszázmillió dollárt fektet müncheni Watson Internet of Things központjának fejlesztésébe, csakúgy mint a  Blockchain és egyéb adatvédelmi megoldásaihoz kapcsolódó IoT szolgáltatásokba. 

Kulcsszavak: IoT kutatás Watson IoT IBM
2016. október 8. 11:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59